“Szeretem a munkáimba belecsempészni a feketehumort, groteszkformákat, néha provokatív elemeket …”

Alkotás közben

Rólam

1989. Augusztus 4-én születtem, Debrecenben. Gyermekkorom óta nagy előszeretettel festettem, rajzoltam a gangos parasztházakat, és tájképeket. Az általános iskolában szinte csak házakat és belsőtereket rajzoltam, 5-6.-os koromban jártam az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol L. Ritók Nóra inspirált minket az alkotásban. 

Az egyetemen gyakran látogattam, Kőszeghy Attila /építészmérnök/, Krisztiáni Sándor /szobrászművész/, Huszthy Edit /díszlettervező/ rajzóráit, ahol rengeteget tanultam a formákról, kompozíciókról és színekről. Mindig is érdekeltek a groteszk és bizarr dolgok, ezek után elkezdtem a saját világomat felépíteni. 

Nagy hatással volt rám a szürrealizmus és ki más szellemi vezetőm lett volna, mint Salvador Dali. Ahogyan a világot látta magával ragadott, csak úgy, mint Hieronymus Bosch fantáziája vagy Max Ernst-é, egy idő után azt éreztem, hogy szürke az építészet a képzőművészethez képest. Az utóbbiban megtaláltam azt, amit az építészetben nem, a totális szabadságot. Épületeket és belső tereket a mai napig szeretek rajzolni, festeni, és ez meg is jelenik, mint háttér a munkáim nagy részén, de szigorúan monokróm formában, de az, ami a képzeletem szülötte, az a lehető legszínesebb. 

Szeretem a munkáimba belecsempészni a feketehumort, groteszkformákat, néha provokatív elemeket, ha az adott téma megkívánja, ezekkel az elemekkel tudom magam a leginkább kifejezni. 

Hamarosan indul a YouTube csatornám, ahol megnézheted hogyan készül el egy festmény!