kovacskdavid.com_logo 2021

Ezen az oldalon megtalálod és megvásárolhatod a festményeimet, rajzaimat és egyéb alkotásaimat, valamint értesülhetsz az új kiállításaimról.

 

Munkáim

Vásárlás

Ha meg szeretnéd vásárolni a festményeimet, akkor kattints az egyik kategóriára!

Nézd meg hogyan készülnek a képeim

Bio

Mindig bennem volt az alkotási vágy, rengeteget legóztam, barkácsoltam és rajzoltam gyerekként, de igazán az általános iskolában szerettem meg a rajzolás és a festés folyamatát, amit L. Ritók Nóra tanárnőnek köszönhetek. Később jártam az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti iskolába is. Ebben az időben a perspektíva ábrázolása ragadott magával, egyik épületet rajzoltam a másik után és egyre többet foglalkoztam eme műfajjal.

Vacilláltam, hogy melyik középiskolát válasszam, mivel szerettem épületeket rajzolni, kitűnő voltam a reáltárgyakból és a kreativitás mezsgyéjén akartam maradni, ezért az építészetet választottam, így hát a debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolát választottam. Itt emelt óraszámban tanultuk a szabadkézi rajzot, amiben Besenyei Zsolt tanár úr volt segítségünkre. Érettségi után adta magát, hogy a debreceni egyetem Műszaki karára jelentkezzek, mint építészmérnök. Fel is vettek, tanultunk szabadkézi rajzot, de nem volt az igazi, itt még mindig a perspektíva hatása alatt voltam.

Majd sikerült felvennem ezt a tárgyat Köszeghy Attila tanár úrhoz, aki új aspektusból mutatta meg a szegmens csodáját. Ezek után művész tanárok érkeztek a karunkra, Krisztiáni Sándor szobrászművész kezei alá kerültem, aki az anatómia rejtelmeibe vezetett be. Akkor tájt kezdtem el foglalkozni az emberábrázolással és a figuratív munkákkal. Ott már teljesen elhatalmasodott bennem a művészet utáni vágy és tanulni akartam ezt a szakmát. Krisztiáni Sándor tragikus halála után, Huszty Edit óráit vettem fel, ő a színtan rejtelmeibe vezetett be magas fokon, emellett pedig a következő nagy lökést és elhatározást is neki köszönhetem.

Volt egy szakváltásom építészről, műszaki menedzserre. Huszty Edit hatására döntöttem el, hogy a művészeti pályát választom. Ezek után a Nyíregyházi Főiskola Képi ábrázolás karára nyertem felvételt. Az iskolában tovább képezhettem a művészeti képességeimet. Orosz Csaba, Szabó Attila, Havasi Tamás tanáraimnak szintén sokat köszönhetek.

Támogatás

Támogatnád a munkásságom? Megteheted a Patreonon keresztül!

 

Kapcsolat

Műterem

Berettyóújfalu, Hungary

 

Elérhetőség

Email: [email protected]